Az esküvőtök életetek egyik legcsodálatosabb ünnepe lesz, a ceremónia pedig a napotok fénypontja. Ha olyan szertartást szeretnétek, ami egyedi és a szövege kifejezetten rólatok szól, sablonok nélkül, könnyeket és mosolyokat egyszerre csal elő, válasszatok szertartásvezetőt.
Rugalmas vagyok, az év bármely napján vállalok szertartásvezetést.
Legyen az erdőben vagy vízparton, nappal vagy éjszaka, abban biztosak lehettek, hogy az esküvőtök hangulatához, a személyiségetekhez igazodom.
Minden esküvő más, minden pár más, de az én motivációm mindig ugyanaz:
a szertartás alatt földig érjen az ég, lélektől lélekig az érzelmek. Igazi, életre szóló élményt és örök emléket szeretnék adni nektek és a vendégeiteknek.
Ha kitűztétek az esküvőtök napját, helyszínét és engem kértek fel szertartásvezetőtöknek, keressetek mielőbb elérhetőségeim egyikén, ismerjük meg egymást egy kávé mellett.
A beszélgetésünkkor minden apró részletet lejegyzetelek, ami nagyon fontos lesz a szövegírásnál. A szertartás minden mozzanatát itt beszéljük át, de az esküvőtökig is folyamatosan egyeztetünk online, vagy akár újra személyesen is.
A benyomásaim és a történetetek alapján megírom a ceremónia egyedi szövegét, amit majd az esküvőtök napján mondok el.
A szertartás előtt legalább 1 órával érkezem. Egyeztetek a körülöttetek dolgozó csapattal, hogy minden tökéletes legyen, pont olyan, ahogy elképzeltük.
Ezután készülődöm, hangolódom, hogy aztán odaadóan, szívvel-lélekkel mesélhessek, nagyjából 30-35 percig.
Aztán átadom a szót a ceremóniamesternek.
Szeretettel ajánlom erre a feladatra az én hátországomat, D.Tóth Andrást, aki amellett, hogy imádni való férj, apa, barát, filmes, amikor elengedi a kamerát, kiváló ceremóniamester is.
Nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki ismeri a napotok forgatókönyvét és összefogja a programokat. Egyeztet a szolgáltatókkal, mindenben segít nektek, megoldja a hirtelen felmerülő problémákat és felkonferál- elegánsan, visszafogottan.
Ha a szertartásvezetői és ceremóniamesteri feladatot is ránk bízzátok, 10 % kedvezményt adunk szolgáltatásainkból.